HÍREK

2017

Bűncselekmények Áldozatainak Napja

 

2017. február 22.

 

Létező igényekre épül az Igazságügyi Minisztérium (IM) által kialakított új áldozatvédelmi stratégia - mondta a tárca igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára a bűncselekmények áldozatainak napján.

Vízkelety Mariann a minisztérium által rendezett konferencián felidézte, hogy az állami áldozatvédelem szakmai irányítását januártól az IM vette át. Céljuk, hogy a jogalkotás révén még jobban segítsék a rendőrség munkáját, ösztönözzék a civil társadalom aktívabb szerepvállalását az áldozatsegítés terén, és saját intézmények kialakításával speciális szolgáltatásokat nyújtsanak - ismertette.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

http://www.kormany.hu/hu/igazsagugyi-miniszterium/igazsagugyi-kapcsolatokert-felelos-allamtitkarsag/hirek/letezo-igenyekre-epul-az-uj-aldozatvedelmi-strategia

TÁJÉKOZTATJUK TISZTELT ÜGYFELEINKET,

HOGY 2017. JANUÁR 01. NAPJÁTÓL

 

JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁSSAL KAPCSOLATBAN KIZÁRÓLAG A LAKÓHELY/TARTÓZKODÁSI HELY SZERINTI JÁRÁSI HIVATAL JÁRHAT EL.

 

A NYÍREGYHÁZI JÁRÁSI HIVATAL ILLETÉKESSÉGÉBE TARTOZÓ TELEPÜLÉSEK A KÖVETKEZŐK:

 

Apagy, Kálmánháza, Kótaj, Nagycserkesz, Napkor, Nyíregyháza, Nyírpazony, Nyírtelek, Nyírtura, Rakamaz, Sényő, Szabolcs, Timár, Tiszanagyfalu, Újfehértó

 

Azon ügyfelek részére, akik nem a fenti települések valamelyikén rendelkeznek lakóhellyel/tartózkodási hellyel határozathozatalra nincs lehetőség.

 

ÁLDOZATSEGÍTÉSSEL KAPCSOLATBAN LEHETŐSÉG VAN KÉRELEM BENYÚJTÁSÁRA, TÁMOGATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE BÁRMELYIK JÁRÁSI HIVATALNÁL, ÍGY A LAKÓHELYHEZ/TARTÓZKODÁSI HELYHEZ LEGKÖZELEBBI JÁRÁSI HIVATALNÁL IS.

 

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN LÉVŐ

JÁRÁSI HIVATALOK ELÉRHETŐSÉGE

A KÖVETKEZŐ:

 

Baktalórántházai Járási Hivatal

4561 Baktalórántháza, Vasút u. 2.                 (42) 550-070

 

Csengeri Járási Hivatal

4765 Csenger, Ady Endre u. 14-16.               (44)520-062

 

Fehérgyarmati Járási Hivatal

4900 Fehérgyarmat, Kiss Ernő u. 2.              (44)795-647

 

Ibrányi Járási Hivatal

4484 Ibrány, Hősök tere 3.                            (42)795-185

 

Kemecsei Járási Hivatal

4501 Kemecse, Móricz Zsigmond utca 22.   (42)558-500

 

Kisvárdai Járási Hivatal

4600 Kisvárda, Szent László u. 7-11.            (45)500-030

 

Mátészalkai Járási Hivatal

4700 Mátészalka, Kölcsey tér 2.                   (44)500-950

 

Nagykállói Járási Hivatal

4320 Nagykálló, Kállai Kettős tér 1.               (42)795-114

 

Nyírbátori Járási Hivatal

4300 Nyírbátor, Szabadság tér 8-9.              (42)795-040

 

Tiszavasvári Járási Hivatal

4440 Tiszavasvári Városháza tér 4.              (42)795-125

 

Vásárosnaményi Járási Hivatal

4800 Vásárosnamény, Tamási Áron u. 1.      (45)795-079

 

Záhonyi Járási Hivatal

4625 Záhony, Európa tér 20.                        (45)525-022

MEGYEI TÁJÉKOZTATÓ

 

ÁLDOZATSEGÍTŐ SZOLGÁLAT

 

Ha valaki közvetlenül (sértettként) vagy közvetett módon (pl. tanúként vagy családtagon keresztül) kapcsolatba kerül valamilyen bűncselekménnyel, fel kell dolgoznia ennek hatásait. Természetes emberi reakció, ha ilyenkor fizikai vagy lelki problémák jelentkeznek, és anyagi nehézségek is felléphetnek. Az Áldozatsegítő Szolgálat az ilyen helyzetek megoldására ajánl segítséget.

 

KINEK TUDUNK SEGÍTENI?

 

Elsősorban a Magyarországon bűncselekmény vagy tulajdon elleni szabálysértés áldozatává vált személyeknek.

 

HOGYAN TUDUNK SEGÍTENI?

 

Az Áldozatsegítő Szolgálat a bűncselekmények és tulajdon elleni szabálysértések áldozatai számára

• felvilágosítást ad jogaikról, lehetőségeikről;

• érzelmi támogatást nyújt;

• elősegíti érdekeik érvényesítését;

• jogi segítséget nyújt, szükség esetén akár ügyvédet is biztosítva;

• az elkövetéstől számított 5 napon belül beadott kérelem alapján azonnali pénzügyi segélyt adhat, krízishelyzet fennállása esetén.

A személy elleni erőszakos bűncselekmények súlyos sérültjei és halálos áldozataik hozzátartozói mindezen túl állami kárenyhítést is igényelhetnek 3 hónapon belül.

A felsorolt támogatások térítés nélkül vehetők igénybe.

 

MIT JELENT AZ „ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS ELŐSEGÍTÉSE”?

 

Az Áldozatsegítő Szolgálat az áldozatok számára személyre szabott felvilágosítást nyújt alapvető jogaikról és az őket megillető egészségügyi és szociális ellátásokról. A legtöbb területi áldozatsegítő szolgálat a bűncselekményt követő trauma feldolgozásához pszichológus segítségét is fel tudja ajánlani.

 

MIRE SZOLGÁL AZ AZONNALI PÉNZÜGYI SEGÉLY?

 

Az áldozatok igénye, hogy a bűncselekményt követően is biztosítottak legyenek számukra az alapvető életfeltételek. Ehhez az Áldozatsegítő Szolgálatnál azonnali pénzügyi segélyt igényelhetnek lakhatás, ruházkodás, utazás és élelmezés céljára, továbbá gyógyászati költségekre valamint kegyeleti kiadásokra.

Ez a segítség azonban nem kártérítés; nem az ellopott pénz, vagy a bűncselekmény miatt más módon odaveszett értékek pótlása a célja. A pénzügyi segély révén az Áldozatsegítő Szolgálat a kialakult krízishelyzet orvoslásához tud egyedi mérlegelés alapján hozzájárulni.

 

HOL TALÁL MINKET?

 

Amennyiben áldozattá vált, hívja az éjjel-nappal ingyenesen elérhető 06-80-225-225 telefonszámot, vagy keresse közvetlenül a területi áldozatsegítő szolgálatot az alábbi elérhetőségeken:

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal

Igazságügyi Osztály 4400 Nyíregyháza Kereszt u. 9.

Telefonszám: 42/597-678   Fax: 42/311-292

ügyfélfogadás:  Hétfő: 9 – 13  Kedd: 13 – 16

Szerda: 13 – 18  Csütörtök: 9 – 13

e-mail: aldozat@szabolcs.gov.hu

 

MIRE LEHET SZÜKSÉG, HOGY SEGÍTENI TUDJUNK?

 

Munkatársaink az eset körülményei alapján már telefonon tájékoztatást adnak arról, hogy milyen iratokra, igazolásokra lehet szükség az ügyintézéshez, az Áldozatsegítő Szolgálat támogatásainak igénybevételéhez.

 

FORDULJON HOZZÁNK BIZALOMMAL!

LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK, NYOMTATVÁNYOK

 

Kérelem-nyomtatvány a bűncselekmények áldozatainak és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény szerinti azonnali pénzügyi segély és/vagy állami kárenyhítés iránti kérelem

előterjesztéséhez.

Letöltés itt!   word   pdf

 

Áldozatsegítő tájékoztató

Letöltés itt!   pdf

 

Kérelem áldozati státusz igazolására

Letöltés itt!    pdf

     2016

Tízéves az Áldozatsegítő Szolgálat

 

2016. január 3.

 

A bűncselekmények traumatizált, ellehetetlenült helyzetbe került sértettjeinek normális életbe való visszatéréséért dolgozik a tíz éve létrejött Áldozatsegítő Szolgálat – mondta el Veisz Gábor, az Igazságügyi Hivatal főosztályvezető-helyettese.

Kifejtette: Magyarországon évente több tízezer ember válik bűncselekmény áldozatává. Körülbelül egyharmaduknak nincs szüksége állami segítségre ahhoz, hogy feldolgozza a történteket, mert rendelkezik az ehhez szükséges szociális hálóval, emberi kapcsolatokkal és anyagi háttérrel. Az áldozatok egyharmadának alapvetően csak információkra, némi kis útbaigazításra van szüksége ahhoz, hogy eredményesen küzdjön meg a nehézséggel.

A magyar jogrendbe átültetett és november 1-jén hatályba lépett uniós irányelv szerint az áldozatsegítő szolgálat munkája a kapcsolatfelvétel után az egyéni szükséglet felmérésével kezdődik. Van, akinek egy nem túl nagy összegű anyagi segítség kell, de minél előbb, hogy legyen hol laknia, legyen mit ennie, tudjon közlekedni, munkába járni, vagy éppen fedezni hozzátartozója temetését. Ez a gyorssegély legfeljebb százezer forintig terjedő összeg lehet, amit a szolgálat napokon belül folyósít a rászorulónak, feltétele a folyamatban lévő büntetőeljárás.

Egy másik pénzbeli támogatás az állami kárenyhítés, ennek felső határa jelenleg mintegy másfél millió forint. Ez a szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekmények súlyosan sérült áldozatainak, illetve az elhunyt hozzátartozóinak jár az igazolt kiadások után. E mellett számos más formában is segít a szolgálat, például szükség esetén segít védett szálláshelyhez jutni az emberkereskedők áldozatainak – ismertette Veisz Gábor.

Az Áldozatsegítő Szolgálat szolgáltatásai ingyenesek az érintettek számára. A támogatásokat is csak akkor kell visszafizetni, ha kiderül, hogy az igénylő megtévesztette a szolgálatot, vagy ha utóbb más forrásból megtérül a kára, például a biztosító fizet. Évente több mint 100 millió forintot fordítanak az áldozatok anyagi támogatására – tette hozzá a főosztályvezető-helyettes.

Kiemelte, minden egyes, az áldozatsegítésre fordított forint sokszorosan megtérül. A felmérések azt mutatják, hogy aki egyszer áldozattá vált és utána nem kapott szakszerű segítséget, annak nagyobb esélye van arra, hogy újra áldozattá váljon. Mi több, az sem ritka, hogy aki ma áldozat, holnapra elkövetővé válik, különösen, ha azt tapasztalja, hogy a bűnös büntetlenül marad, az áldozatot pedig magára hagyja a közösség – mondta el a szakember.

Az anyagi segítségnél azonban sokszor fontosabb lehet a tájékoztatás vagy a lelki támogatás – fűzte hozzá.

 

A szakember közölte, Magyarország az áldozatsegítést tekintve Európában az erős középmezőnyhöz tartozik, a régióban pedig élenjárónak tekinthető. Nem csupán déli és keleti szomszédaihoz, de Ausztriához képest is. A szakterület fejlődésében kiemelkedően fontos uniós irányelv kidolgozásánál kulcsmozzanat volt a Magyarország 2011-es EU-elnöksége idején elfogadott Budapest Ütemterv, a törvénymódosítást pedig nemrégiben ellenszavazat nélkül fogadta el a magyar parlament.

Az áldozatok elsősorban a rendőrségen keresztül kerülhetnek kapcsolatba a szolgálattal, a törvény szerint a rendőrség feladata, hogy a tudomására jutott bűncselekmények áldozatait írásban és szóban is tájékoztassa arról, a szolgálatnál milyen segítséget vehetnek igénybe. De a szolgálatnak van nem hivatalos, információs Facebook-oldala, a 06-80-225-225-ös telefonszámon pedig éjjel-nappal szakképzett munkatársak fogadják a hívásokat.

 

http://igazsagugyihivatal.gov.hu/tizeves-az-aldozatsegito-szolgalat

 

 

Bűncselekmények Áldozatainak Napja

 

2016. február 22.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

http://igazsagugyihivatal.gov.hu/buncselekmenyek-aldozatainak-napja

 

 

Szakmai Protokoll bemutatása a Rendőrségen

 

2016. május 25.

 

Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály 2016. május 23-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányságon bemutatta az Igazságügyi Hivatal által elkészített Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia 8.3.3 A pontja keretein belül "A rendőrség által nyújtott tájékoztatás hatékonyságának növelése az áldozatsegítő szolgálat által biztosított támogatási lehetőségekről" című szakmai protokollt (a továbbiakban: Protokoll).

A protokoll a népszerűsítő tevékenység, és az áldozatok minél szélesebb körű tájékoztatása és elérése érdekében, a hatékonyabb rendőrség által nyújtott tájékoztatás céljából a rendőrséggel együttműködésben készült.

A protokoll összehangolta az áldozatokkal foglalkozó különböző szervezetek módszertanát, különös tekintettel arra, hogy az áldozatok a legnagyobb kímélet mellett, a másodlagos áldozattá válás nélkül juthassanak hozzá a különböző szolgáltatásokhoz.

A munkába bevonták a fővárosi és megyei kormányhivatalokat, az oktatási képző intézményeket, a rendőrséget, a katasztrófavédelmet, a gyermekvédelmet, az egyházakat, önkormányzatokat és civil szervezeteket, amelyek valamilyen módon foglalkoznak az áldozatokkal. A protokoll kereteiben megvizsgálták, milyen módszerrel dolgoznak, hogyan közelítenek az áldozatokhoz, és megfogalmazódott, hogy minden jó szándék mellett törekedni kell arra, ne szembesítsék az áldozatot újból és újból a büncselekményekkel, hiszen az újból és újból traumát okoz nekik.

Az áldozatok gyakran szenvednek el méyreható érzelmi traumát, és amenbnyiben a hatóságok nem elég körültekintőek, munkájuk nem öszehangolt, akkor gyakran kárt okoznak az áldozatoknak, akik így másodlagosan is áldozattá válnak. A másodlagos áldozattá válás azt a jelenséget takarja, amikor a bűncselekmény vagy szabálysértés ádozata másodszor is áldozattá válik azzal, hogy a különböző hatásóságok előtt újra és újra el kell mondania és át kell élnie a vele történteket, vagy például a bántalmazójával közösn helyiségben kell várakoznia, esetleg nem bánnak vele kellő tisztelettel és empátiával.

A protokoll a tapasztalatok és egyeztetések alapján kidolgozta az áldozatsegítés szakmai követelményrendszerét, például azt, hogy az áldozatokkal kapcsolatba kerülő szervezetek eljárásuk során hogyan tudnak minél ülgyfélbarátabb módon, a hivatali jelleg mérséklésével segíteni az áldozatoknak krízishelyzetük megoldásában.

A protokoll ismertetését követően tájékoztatást nyújtottunk a 2015. november 1. napjától hatályos jogszabályi változásokról, ami a 2012. október 25-i 2012/29/EU parlamenti és tanácsi irányelveknek való megfelelés miatt következett be. Ennek keretében az új szolgáltatási rendszer bemutatására került sor, toávbbá azon támogatási formák legfontosabb feltételeinek ismertetése is megtörténnt, melyeket a jogszabályi változások nem érintettek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

http://www.kormany.hu/hu/igazsagugyi-miniszterium/hirek/az-uj-kodexben-a-sertett-es-az-aldozat-fogalma-azonos-lesz-2016-02-22

 

 

2016 évi meghívó bűnmegelőzési értekezletre

 

     2015

Bűncselekmények áldozatainak napja alkalmából tartott szakmai konferencia

 

2015. február 23. napján, az Igazságügyi Hivatal szervezésében, Budapesten a Károlyi-Csekonics Rezidencia épületében a „Bűncselekmények Áldozatainak Napja” alkalmából szakmai konferencia került megrendezésre. A rendezvényen részt vett az Igazságügyi Szolgálat igazgatója, Dr. Mozga Róbert, és az Áldozatsegítő Szolgálat munkatársa Dr. Hadas Krisztina. A szakmai konferenciával egybekötött ünnepségen, Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter, Dr. Hatala József miniszteri biztos és Dr. Szeiberling Tamás főigazgató az áldozatsegítés területén kiemelkedő munkát végző szakembereket jutalmazta. Az igazságügyi miniszter „Miniszteri Elismerő Oklevelet” adományozott Dr. Hadas Krisztinának, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálat Áldozatsegítő Osztálya munkatársának, lelkiismeretes és magas színvonalú munkavégzéséért.

 

http://www.kormany.hu/hu/igazsagugyi-miniszterium/fotok/a-buncselekmenyek-aldozatainak-napja-alkalmabol-tartott-szakmai-konferencia

 

http://www.kormanyhivatal.hu/hu/szabolcs-szatmar-bereg/hirek/miniszteri-elismeres-az-igazsagugyi-szolgalatnal

Hatály: 2015.XI.1.

 

2005. évi CXXXV. törvény

 

a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről

Annak érdekében, hogy a bűncselekményt elszenvedett és emiatt életminőségükben veszélybe került személyek társadalmi, erkölcsi és anyagi sérelmei enyhüljenek - a társadalmi szolidaritás és méltányosság elvei alapján -, az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

 

A teljes dokumentum letöltése itt!

     2014

Ne légy áldozat! - megelőzés és segítés

 

Az Új Széchenyi Terv Társadalmi Operatív Program keretein belül meghirdetett „Az áldozattá válás megelőzése, áldozatsegítés” című pályázati kiírás célja hogy a helyi együttműködések révén az állampolgárok jól hasznosítható, könnyen elérhető információkat, módszereket, képességeket szerezzenek arról, hogyan előzhető meg az, hogy kriminális cselekmények (bűncselekmények, kriminális szabálysértések) sértettjeivé váljanak, megerősítsék önvédelmüket, fokozzák védekezőképességüket. Cél továbbá, hogy a már kriminális cselekmény áldozatává vált személyek segítő szolgáltatáshoz jussanak, sérelmeik ne maradjanak ellátatlanul, becsatornázódjanak az állami vagy nem állami szervezetek által nyújtott áldozatsegítés rendszerébe. Ennek érdekében nyújtotta be pályázatát a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal fő pályázóként, konzorciumi partnerségben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitánysággal és a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatallal.

 

A pályázat pozitív elbírálásban részesült.

 

A „Ne légy áldozat!” a TÁMOP-5.6.1.C-11/2-2011-0018 azonosító számú projekt 100 százalékos támogatási intenzitás mellett 121 543 860 forint támogatást nyert el. A projekt szakmai megvalósítói a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság és a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal .

A projekt kiterjed egész Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye területére. A projekt megvalósításának eredményeként a megye lakossága nagyobb biztonságban élhet, hiszen megfelelő tudásra fog szert tenni azzal kapcsolatban, hogy hogyan kerülheti el az áldozattá válást az élet bármely területén.